Mentális rugalmasság: Mit tanított nekem a lányom spárgája?

Minden a híddal kezdődött

Gyerekkoromban gondolkodás nélkül lementem spárgába majd hídba, és ugyanilyen könnyedén fel is álltam a hídból. Akkoriban a testem szinte elképzelhetetlenül rugalmasnak tűnt. Valamikor útközben azonban elvesztettem ezt a képességet. Nem egyik napról a másikra, inkább fokozatosan történt, úgy, hogy szinte észre sem vettem a változást. Ezek az eltérések általában csendben, apránként történnek, mígnem egyszer valami – vagy valaki – segít felismerni őket.

Nálam ez a személy a lányom volt. Hipp-hopp lemegy spárgába, egész nap tornázik, és ugyanazzal a természetességgel mozog, mint ahogy egykor én is tettem. Amikor így tornázgatott olykor azon kaptam magam, hogy azt mondtam: „Tudod, amikor veled egyidős voltam, én is meg tudtam ezt a gyakorlatot csinálni.” Miután ez a mondat többszőr is elhagyta ajkaimat, elkezdtem azon gondolkodni, vajon miért nem mennek már ezek a mozdulatok. Miért lett a testem jóval rugalmatlanabb?

És ekkor egy másik kérdés is megjelent bennem: Mi van akkor, ha a testemmel együtt a gondolkodásom is kevésbé rugalmas lett?

A testen túl

Ez a hasonlat test és elme között elég sokáig velem maradt. Ahogy egyre többet elmélkedtem rajta, eljutottam egy olyan fogalomhoz, amelyre pszichológusként gyakran kitérek: a mentális rugalmasság. A rugalmasságot legtöbbször a testünkkel kapcsoljuk össze, pedig legalább ennyire fontos a mentális flexibilitás is: az a képességünk, hogy ki tudjunk lépni a megszokott gondolkodási mintákból és új nézőpontokat tudjunk megvizsgálni, illetve befogadni.

Elgondolkodtam azon, hogy bizonyára nem lehet könnyű észrevenni amikor az elme kevésbé lesz nyitott új gondolatokra; illetve azon is, hogy vajon az elménket is ugyanúgy rendszeresen nyújtani kell-e, mint a testünket, ha szeretnénk megőrizni annak frissességét.

A gyerekek könnyen meggondolják magukat

Úgy tűnik, a gyerekekben nincs meg ugyanaz az ellenállás, mert számukra a tanulás az alapállapot. Nyitottak az új információkra és az új ötletekre, és sokkal könnyebben próbálnak ki új megoldásokat vagy változtatnak menet közben. Például az egyik évben a lányomat teljesen magával ragadta a balett. A következőben a torna. Később a kortárs tánc. Most éppen a színjátszás a menő. Úgy vált egyik érdeklődési körről a másikra, hogy közben egy pillanatig sem aggódik amiatt, vajon következetes-e. Egyszerűen kíváncsi és minél többet szeretne a világról tanulni. Ez a típusú nyitottság nekünk felnőtteknek általában sokkal nehezebben megy.

Van azonban még valami, amit megfigyeltem a gyerekeknél: bár általában sokkal rugalmasabbak nálunk, felnőtteknél, viszont amikor kimerültek, fáradtak, ez a mentális rugalmasság hirtelen eltűnik. Gondoljunk csak arra, amikor egy fáradt kisgyerek nem találja azt a bizonyos plüssmackót vagy takarót, amellyel általában elalszik. Ilyenkor semmilyen más tárgy nem felel meg. A gyermek minden gondolata az alvókájával kapcsolatos. Nem ritka ilyen helyzetekben, hogy az egész család keresni kezdi az elvesztett tárgyat, hogy mielőbb megnyugodjon a gyermek. Érdekes az is, hogy ugyan az a gyerek, egy másik estén amikor kipihentebb, örömmel elfogadhat alvókának egy másik játékot. Ebben az esetben a fáradt elme példája emlékeztethet minket arra, hogy a rugalmas gondolkodás mentális energiát igényel. Amikor kimerültek vagyunk, ez az erőfeszítés sokkal nehezebbé válik, ezért ösztönösen visszatérünk a megszokott gondolkodási mintához.

Mivel a mentális rugalmasság extra erőfeszítést igényelhet a részünkről, talán ugyanúgy érdemes gyakorolnunk egész életünk során, mint a test rugalmasságát. Ahogyan a testünket is rendszeresen nyújtjuk, hogy megőrizzük a hajlékonyságát, úgy az elménket is érdemes folyamatosan „nyújtani”. Minél többet gyakoroljuk a kíváncsiságot, az új nézőpontok keresését, annál természetesebbé válhat számunkra a rugalmas gondolkodás.

És ennek a fordítottja is igaz, minél hosszabb ideje gondolkodunk ugyanazon a módon, annál könnyebbé válik újra és újra ugyanazt az utat követni. Sokszor nem azért utasítunk el egy új ötletet, mert rossz. Hanem azért, mert a gondolkodásunk megváltoztatása erőfeszítést igényel és sokkal könnyebb a jól ismert utat választani, mint felfedezni egy újat.

Ha megszólított ez az írás, örömmel látlak a Facebook oldalomon. Kövesd az Antonia Bai – Pszichológus Facebook-oldalt, és kedveld a bejegyzéseket, hogy elsőként értesülhess az új írásaimról.

Összes Blog

Elérhetőségek:

Instagram: https://www.instagram.com/antonia.bai/

Facebook: https://www.facebook.com/antonia.bai

Linkedin: Antonia Bai

A cikk kizárólag tájékoztató jellegű, nem minősül orvosi vagy pszichológiai diagnózisnak, illetve szakmai tanácsadásnak. Amennyiben testi vagy lelki nehézségeket tapasztalsz, javasolt szakképzett szakember segítségét kérni. © 2026 Antonia Bai Psychology. A szövegek és tartalmak Antonia Bai szellemi tulajdonát képezik. Az írások, képek és részletek másolása, újraközlése vagy bármilyen formában történő felhasználása kizárólag a szerző előzetes engedélyével lehetséges.